Fogyasztóvédelmi szakemberképzés
2009. 11. 19. | Rendezvények
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége mindig is hangsúlyt helyezett arra, hogy a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatásával, a szakemberek továbbképzésével is elősegítse a hatékonyan működő fogyasztóvédelem kialakulását.
A Szövetség „A tudatos fogyasztói magatartás kialakítása és fogyasztóvédelmi szakemberképzés a kiszolgáltatott fogyasztók védelmének érdekében” elnevezésű TÁMOP – projekt keretében fogyasztóvédelmi oktatási program akkreditáció szerzett, továbbá a Felnőttképzési Akkreditáló testület a FEOSZ intézmény- akkreditációs kérelmének is helyt adott.
Így a FEOSZ jogosult lett arra, hogy akkreditált – vagyis az állami minőséghitelesítési eljárásnak megfelelő – intézményként folytasson felnőttképzési, fogyasztóvédelmi oktatást Magyarországon civil szervezetként elsőként.
A Szövetség az oktatási tevékenységet akkreditált intézményként 2009. november 19-én kezdte meg. Elsőként A Fogyasztóvédelem szabályozása c. program megvalósítására kerül sor. A novembertől egészen 2010 márciusáig tartó képzési programban 120 fő vesz részt, az oktatásra hat csoportban, 2 x 2 napos konzultációkon kerül sor. Az összesen 30 órás képzésen a résztvevők a fogyasztóvédelmi ismeretek mellett kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretekre is szert tehetnek.
A képzésen oktatott tantárgyak oktatási segédanyagait a Szövetség az alábbiakban közzéteszi, hogy azok az érdeklődők is hozzáférjenek, akik ezúttal a létszám betelte miatt személyesen nem tudnak részt venni a képzésben.
A fogyasztóvédelem intézményrendszere
Fogyasztóvédelem az Európai Unióban
Fogyasztói igényérvényesítés – bírósági eljárás
Fogyasztói igényérvényesítés – közérdekű keresetek
Határon átnyúló vitarendezés
Közüzemi szolgáltatások
Jótállás, szavatosság
Speciális kereskedelmi formák
Utazási szerződések
Telekommunikáció – hírközlési szolgáltatások
Kommunikáció és konfliktuskezelés
0 hozzászólás