A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez egyre több panasz érkezik biztosításokkal kapcsolatban, legyen szó akár utasbiztosításról, viharkárral kapcsolatos lakásbiztosításról vagy garancia hosszabbításként árult biztosításról.
Milyen problémák merülnek fel?
A légitársaság által lemondott/törölt légijárat kapcsán az utasnak több mint 1 millió forintjába került hazajutnia a nyaralásból, de nem aggódott hiszen kötött erre biztosítást, azonban hosszas levelezés után is csak 130 euro összeget akart fizetni a biztosító.
Földrengés okozta falsérülések/repedések kapcsán a biztosító szerint nem is volt földrengés az adott településen, ezért nem kíván fizetni. Viharkár esetén csak a megsérült tető egy részének javítását rendezte volna a biztosító által felajánlott összeg, vagy ekkor derült ki, hogy a félig alagsornak minősülő épületrész hiába ázott be, arra nem vonatkozik az egész lakásra kötött biztosítás.
Jótállási idő hosszabbítására vásárolt garanciabiztosítás kapcsán a termék meghibásodásakor derült ki, hogy a vásárlónak kell 30 % önerőt állnia a javítás díjából.
Ilyen, és ehhez hasonló megkeresések érkeznek, melyek kapcsán fel kell hívnunk a fogyasztók figyelmét, hogy a szerződések megkötése előtt el kell olvasni a biztosítási szerződés tartalmát. Nagyon sok panasz, felháborodás abból adódik, hogy a fogyasztó azt hitte mindenre kiterjed a biztosítása, pedig esetlegesen szerepelt benne, hogy maximálva van a biztosító által fizetendő díj, van bizonyos önrész, vagy adott események miatt bekövetkezett károk nem képezik a szerződés részét, ahogy például a tönkrement ingóságok sem biztos, hogy biztosítva voltak.
Másrészről azt is nyomatékosítani kell, hogy a biztosító által a kárfelméréskor azonnal felajánlott összeget nem kell rögtön elfogadni, lehet kérni ismételt számítást, lehet csatolni egyéb bizonyítékokat, akár fényképfelvételeket is.
Lakásbiztosítások esetén nagyon sokan évekig nem váltanak, nem néznek utána, hogy pontosan mire terjed ki a szerződésük, pedig elképzelhető, hogy más szolgáltatónál kedvezőbb feltételekkel tudnának új lakásbiztosítást kötni. Ennek az a módja, hogy a régi lakásbiztosítást a biztosítási évfordulót megelőzően legalább 30 nappal korábban fel kell mondani, az újat pedig az évfordulótól érdemes megkötni. Emellett 2024-től minden év márciusában is lehetőség van költségmentesen felmondani a meglévő szerződést és átszerződni egy kedvezőbb lakásbiztosításra, ezért ebben az időszakban mindenképpen érdemes felülvizsgálni a lakásbiztosítás.
Szintén kevesen tudnak arról, hogy biztosítással összefüggő jogvita esetén nem csak bírósághoz lehet fordulni, hanem az ingyenesen elérhető Pénzügyi Békéltető Testülethez is. Szívesen adunk további felvilágosítást a 06-80-630-183-as ingyenes telefonszámon, vagy az alternativsegítseg@gmail.com e-mailcímen.

