A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez az elmúlt időszakban érkező panaszokból szeretnénk párat bemutatni, ezzel is felhívni a fogyasztók figyelmét az elővigyázatosságra, a fogyasztói tudatosság fontosságára. Kérjük keressék ingyenes telefonos zöldszámainkat, melyek megtalálhatóak a FEOSZ és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapjain is, vagy írjanak elektronikus üzenetet. Segítünk!
A legújabb esetek már súrolják a büntetőjog határait. Többen jártak úgy duguláselhárítás kapcsán, hogy az előre megbeszélt méterenkénti árhoz képest a helyszínen lényegesen nagyobb összeget akartak kifizettetni a fogyasztóval. Ha nem akarta, vagy tudta a fogyasztó, akkor megfenyegették az eljáró ”szakemberek”. Számlát sok esetben nem is kaptak a pórul jártak! Olyan is előfordult, hogy amikor az összeget vitatni próbálták az érintettek, akkor a vállalkozók közölték, hogy ha nem fizet a fogyasztó, akkor „purhabbal telenyomják a lefolyót”.
Mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy csak olyan szakembert hívjanak a fogyasztók, aki előre meghatározott áron dolgozik, és nem csak annyit mond, hogy méterenként mekkora összeget fog kérni, hiszen nem tudhatjuk hol van a dugulás, és nem is tudjuk azt ellenőrizni. Így elkerülhető a több százezer forintos végösszeg.
Érezhetően megnövekedett a közüzemi szolgáltatók ügyfélszolgálataival kapcsolatos panaszok száma. Sok esetben az átállás (E-On – MVM) okoz, okozott gondot. A fogyasztók úgy érzik, hogy semmit nem tudnak elintézni, érthetetlen összegű számlákat kapnak, kikapcsolással fenyegetik őket, ez sok esetben meg is történik, például akkor is, ha a fogyasztó fizetett, de az valamilyen okból nem jelenik meg a szolgáltató számláján. Előfordul olyan is, hogy már akkor fenyegetik a kikapcsolással, mikor még le sem járt a fizetési határidő, és a fogyasztó vitatja a számla összegét.
A szolgáltatók nem vizsgálják ki határidőben a panaszokat, ide-oda küldözgetik a fogyasztókat, nem tudnak felelős személlyel tárgyalni sem írásban, sem szóban. Újra és újra ugyanazokat az általános elutasító válaszokat kapják, miközben a konkrét probléma kapcsán semmilyen válasz nem érkezik, vagy újra és újra kérik a fogyasztóktól, hogy küldjék meg a vitatott dokumentumokat, fotókat, számításokat, majd ismét egy általános elutasítás érkezik.
Szavatossági-jótállási igények kapcsán a panaszok szerint a vállalkozások jelentős száma nem tesz eleget jogszabályi kötelezettségeinek, nem vesznek fel jegyzőkönyvet a fogyasztói kifogásról, nem válaszolnak megfelelő határidőn belül a panaszokra. A vásárlói igényeket sokszor elutasítják mondvacsinált, szakvélemény által alá nem támasztott indokokra hivatkozva, vagy pedig a gyártóhoz irányítják a fogyasztót, hogy ő próbálja meg megoldani a problémát.
Az online vásárlások kapcsán egyre többször fordul elő, hogy a fogyasztó nem rendelt terméket az adott vállalkozástól, azonban tévedésből átveszi a csomagot, ki is fizeti, mert azt gondolja, hogy esetleg valamelyik családtagja rendelte. Utóbb azonban kiderül, hogy senki nem rendelte, a csomag pedig ki van fizetve, a webáruház pedig azt kéri, hogy a fogyasztó saját költségén küldje vissza a csomagot, és majd utána visszafizetik a csomag árát, de a visszaküldés költségét nem, pedig ilyen esetben az sem terhelheti a fogyasztót.
Sok panasz érkezik az eMagra is, elérhetetlen az olyan ügyintéző, aki érdemben tud dönteni, segíteni a fogyasztónak.
Nem változott a helyzet abban sem, hogy sok rendelésnél teljesen más terméket kap a fogyasztó, mint amilyet szeretett volna.
Határozott véleményünk, hogy sürgős állami beavatkozásra van szükség ezen a területen. Első körben minden online vásárlással foglalkozó cégnek bejelentési kötelezettséget kell előírni. Ez nem bürokrácia növekedéssel fog járni, hanem a fogyasztók védelmével! A jelenlegi szabályozás alapján lényegében bárki alapíthat webáruházat.
Nem győzzük felhívni a figyelmet arra is, hogy online vásárlás esetén ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket. Nézzük meg, milyen vásárlási feltételek vannak, hogyan lehet fizetni, mik a szállítási díjak és határidők, egyáltalán, ki az eladó. Ha a honlapon nem találunk cégnevet, vagy gyanús a név és az elérhetőség, nyugodtan zárjuk be az ablakot, és keresgessünk máshol. Azt sem árt megnézni, más oldalakon mennyibe kerül az adott termék, milyen feltételekkel árusítják, és a vásárlói véleményeket is nyugodtan olvasgassuk, sok hasznos tanácsra, vagy éppen figyelmeztetésre lelhetünk ott is.
Tudjuk meg azt is, hogy az eladó székhelye melyik országban található, sokkal könnyebben tudjuk érvényesíteni jogainkat, ha egy magyar vállalkozással kell megoldani a problémát. Ha nem az Európai Unióból érkezik a termék, és gond van, akkor lényegében búcsút is inthetünk jogaink érvényesítésének.
0 hozzászólás