2024. július 1-jétől többek között a legalább 10 ezer forint eladási árú új bel- és kültéri masszázsmedencékre, a látásjavító eszközökre, így különösen szemüvegre, valamint napszemüvegekre is kötelező jótállás vonatkozik már, vételártól függően két, vagy három év időtartamra. A vállalkozásokra ezen felül szigorú határidők vonatkoznak a hibás termékek javítása, illetve cseréje tekintetében.
A Magyar Közlöny 2024. június 28-án megjelenő 69. számában került kihirdetésre az igazságügyi miniszter 10/2024. (VI. 28.) IM rendelete a kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek körének meghatározásáról (a továbbiakban: IM rendelet). Az IM rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szabályaival összhangban határozza meg azon fogyasztási cikkek körét, amelyre kötelező jótállás vonatkozik, feltéve, hogy új, legalább 10 ezer forint eladási árú termékről van szó.
Az IM rendelet 37. pontban sorolja fel ezen termékek körét – az egyes pontokon belül adott esetben több terméktípust is megnevezve –, illetve meghatározásra kerül az is, hogy kötelező jótállás alá tartozik a felsorolt, kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikk tartozéka és alkotórésze is. De ugyancsak kötelező jótállás alá tartozik például a kedvtelésből tartott állatok villamos energiával működtetett felszerelése, így különösen etető, itató, szőrnyírógép, nyakörv, ajtó, nyomkövető és alomtálca is.
Ahogy arról korábban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége is hírt adott, idén májusban a kötelező jótállás idejére vonatkozó szabályok is módosultak. Így a kötelező jótállás időtartama a fent hivatkozott miniszteri rendeletben felsorolt új termékekre vonatkozóan 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, míg 250 000 forint eladási ár felett három év.
Bár nem változtak a vállalkozói kötelezettségek, mivel számtalan megkeresés érkezik a FEOSZ-hoz is ilyen tárgykörben, nem árt – mind a fogyasztók, mind a cégek tudatosságának növelése miatt – megismételnünk, hogy a vállalkozásoknak 15 napon belül törekedniük kell a meghibásodott termék javítására. Ha ezen 15 napos határidőt nem tudja tartani a cég, tájékoztatnia kell a fogyasztót, hogy mennyi időn belül várható a javítás. Viszont ha a kijavítás igény közlésétől számított 30. napig nem történik meg a javítás, vagy a termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik, a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha pedig cserére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott számlán feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Fontos kiegészítő szabály azonban, hogy ezen szabályok nem vonatkoznak gépjárművekre, vagy éppen elektromos kerékpárra, rollerre.
A jótállási igényt a vásárló egyébiránt a jótállási jeggyel tudja érvényesíteni. Ha azonban azt szabálytalanul állították ki, vagy nem is adták át a fogyasztónak, nem jelenti a jótállási jog elvesztését. Ilyen esetben a vásárló a számla vagy a nyugta bemutatásával tudja érvényesíteni jogait.
Ha a vásárlónak a legnagyobb tudatossága mellett sem sikerült panaszát rendeznie a kereskedővel, akkor amellett, hogy a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez fordulhat tanácsért, a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok, valamint az alternatív vitarendezési fórumként működő békéltető testületek tudnak segítséget nyújtani jogai érvényesítése érdekében.
0 hozzászólás