Oldal kiválasztása

ONLINE KIADVÁNY A FIATALOK FOGYASZTÓI TUDATOSSÁGÁNAK NÖVELÉSE ÉRDEKÉBEN

2023. 10. 31. | Hírek, Jó tanácsok, Tudástár

Kedves Fiatal Fogyasztók!

Azokhoz szeretnénk most szólni, akik vásároltak már interneten, használnak mobiltelefont, asztali számítógépet vagy laptopot, rendeltek már pizzát, jegyet, reklamáltak már boltban, vagy esetleg utaztak már hagyományos vagy fapados légitársasággal. Jó eséllyel mindannyian megfelelünk ezen feltételeknek, így mindenkihez szólnak szavaink és ezáltal a kiadványunkban foglaltak. Fogyasztói társadalomban élünk, ami röviden és egyszerűen úgy fordítható le kisebb túlzással, hogy 0-tól 99 éves korig vásárolunk, szolgáltatásokat veszünk igénybe, azaz mindannyian fogyasztók vagyunk.
Ez a kiadványunk elsősorban Nektek, fiataloknak szól, de „a legjobb tanulás a tanítás” elve alapján arra tudunk Titeket, diákokat ösztönözni, hogy az itt olvasottakat osszátok meg szüleitekkel, tanáraitokkal, idősebb testvéreitekkel is, hadd tanuljanak belőle ők is. Ahhoz ugyanis, hogy kellően felvértezve vegyünk részt a fogyasztói mindennapokban,
szükséges azokkal az információkkal rendelkeznünk, amelyek segítik, hogy a pénzünkért azt kapjuk, amit szeretnénk, hogy ne legyünk átverés, vagy csalás áldozatai, vagy bármilyen probléma esetén tudjuk, mik a jogaink és hova fordulhatunk segítségért.
Jelen kiadványunk talán kissé eltér a megszokott tájékoztató információs füzetektől, felépítés szempontjából mindenképpen. Minden egyes fejezet elején bemutatunk egy megoldandó alapszituációt, olyat, amely a mindennapi életben számtalanszor előfordulhat, szinte bármelyik fogyasztóval. Érdemes ezeket a helyzeteket átgondolni, majd annak fényében lépni a következő részhez, ahol átvesszük az egyes témakörökhöz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat. Miután ezzel megvagyunk, jöhet az alapszituációnk értékelése, nézzük meg, jól gondoltuk-e a fejezet elején talált szituáció megoldási lehetőségeit. Végül, de nem utolsó sorban szituációs játékokon keresztül tudjuk az adott témakörben tanultakat elmélyíteni.
A kiadványt igyekeztünk úgy elkészíteni, hogy azt az általános iskola felsős tagozatán tanulóktól kezdve a középiskolásokon át akár egyetemi csoportok is felhasználhassák –
higgyétek el, mindenkinek szükséges van a tudásra, a fogyasztói tudatosságra, kortól függetlenül. Vágjunk hát bele a fogyasztóvédelmi kalandba, ismerjük meg, mit tehetünk, ha szétszakadt a két napja vásárolt cipőnk, ha lefagy a minap vett mobilunk, ha mindig az utolsó szabad szobát árulják a neten, vagy ha éppen tudni akarjuk, hogyan védjünk egyszerre pénztárcánkat és a Föld bolygót! 

A kiadvány itt érhető el. Online kiadvány a fiatalok fogyasztói tudatosságának növelése érdekében

0 hozzászólás