Oldal kiválasztása

Egetverő ékszer-átverés terjed Magyarországon: ennek be ne dőlj, rengeteg pénzed bánhatja!

2021. 11. 16. | Hírek

A Pénzcentrum kérte Szövetségünk elnökének, Dr. Baranovszky Györgynek a segítségét egy átverés jogi megítélésben. Az eredeti cikk itt olvasható: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20211116/egetvero-ekszer-atveres-terjed-magyarorszagon-ennek-be-ne-dolj-rengeteg-penzed-banhatja-1119393#

„Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor nem az” – igaz ez a mondás azokra a karkötőkre is, amiket azzal hirdetnek több helyen is Magyarországon, hogy azok viselésével jobbá, gazdagabbá, egészségesebbé teszik az ember életét. A Pénzcentrum a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnökével elemezte a szóban forgó ékszereket bemutató reklámanyagokat, amiről a jogász szakember egyértelműen kijelentette, hogy átverésről van szó, ezek az anyagok kimerítik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat jogi tényállását. Mutatjuk azt is, hogy a megszólalásig hasonló karkötők, hogyan kerülhetnek valahol pár száz, máshol pedig húsz ezer forintba.

„Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor nem az” – tartja magát az az örökérvényű mondás, amivel a leginkább megvédhetik magukat a vásárlók az átverésektől. A példa nagyon egyszerű, ha az orvostudomány megfeszített, évtizedes munkával, dollár milliárdok ráfordításával sem találta még fel a rák ellenszerét, akkor nem valószínű, hogy az interneten hirdetett 8-10 ezer forintos, beazonosíthatatlan helyről származó bogyók erre képesek lennének. Ez tehát egyértelműen lehúzás, de hogy miért is fontos ez a példa?

A Pénzcentrum egy olyan, a YouTube-on rohamosan terjedő karkötő-hirdetésre bukkant, ami nagyon hasonlóan lovagolja meg az emberi hiszékenységet, mint a már jól ismert csodabogyók. A képlet nagyon egyszerű, a reklámmal hirdető egy meglehetősen hosszú videós anyaggal folyamatosan azt próbálja bizonyítani a potenciális vásárlók felé, hogy létezik egy mágikus hatalmú tárgy, jelen esetben egy „feng shui fekete obszidián karkötő”, aminek a viselése teljesebbé teszi az ember életét.

A reklámvideó teljes arzenált vet be annak érdekében, hogy az ember érzelmeire hasson. Hangulatos, hol szomorú, hol életigenlő zene fut az anyag alatt, a narráció jól étrhető, kellemes tempójú. Az anyagban megjelenő szövegnek pedig az az egyetlen célja, hogy a magát rossz passzban, rossz anyagi helyzetben érző személy felfigyeljen arra, mások is hasonló cipőben járnak, mint ő, de ne aggódjon, bajaira van egyszerű megoldás…

 Sajnos a megoldás azonban nem ilyen egyszerű

Az ilyenfajta átverésekben mindig közös ismertetőjegy az, hogy nagyon nehéz, nagyon összetett problémákra meghökkentően egyszerű megoldást ajánljanak. A szóban forgó videós hirdetések például olyan nehéz élethelyzeteket vonultatnak fel, mint például a szegénység, munkanélküliség, depresszió, gyermekkori bántalmazás (!). Sok olyan negatív élményt, állapotot, amiken szörnyen nehéz változtatni vagy egyáltalán feldolgozni azokat.

A videók azonban azt sugallják, ezekre az embert próbáló kihívásokra mind egyszerre jelentene megoldást egy karkötő. Ez az állítás azonban önmagában teljesen igazolhatatlan. A recept természetesen itt is jól bevált formulát követ. A szóban forgó tárgy a „mesés kelet”, misztikus, vallással átitatott terméke, olyan jól hangzó, sokak által ismert „brand” áll mögötte, mint a feng shui, ráadásul a hirdetés szerint obszidiánból készül, ami szintén egy nem mindennapi kőzet. Ez utóbbi azért is fontos, mert így még sokkal több mágikus erő tulajdonítható a terméknek.

A videók felépítése is árulkodó, a forgatókönyv arról szól, hogy egy átlagos életet élő ember kap egy ilyen karkötőt, aminek következtében sikeres lesz, majd véletlenül elhagyja a karkötőt, ami után szörnyű csapások érik, ezután azonban valaki újra felajánlja neki a karkötőt, ami után ismét sikeres lesz. A legutolsó felajánlás egyben felhívás is a hirdetést néző számára, hogy most ő is megrendelheti a karkötőt.

Érdekes megfigyelni a videóban, hogy azokban először ötletként merül fel a narrátor fejében, hogy a rossz dolgok összefüggésbe hozhatók azzal, hogy már nincs meg a karkötője. Sőt, a videó egy pontján az is elhangzik, hogy a Wikipédia szerint a feng shui áltudomány, ennek ellenére a narráto szerint “sztárok és világcégek is használják” ezt a szemléletet. Az áltudományos részen azonban nem sokat időzik a hirdetés, sőt, a végén egészen félreérthetetlen a kinyilatkoztatás. Szó szerint így hangzik:

Rajtam kívül a karkötő rengeteg más embernek jelentette a megváltást. Valaki arról számolt be, hogy segítségével megszabadult a babakora óta gyötrő betegségtől. Más valaki végre megkapta az állást, amire mindig is vágyott. Egy másik ember arról mesélt, hogyan győzte le a depresszióját és nyerte vissza önbizalmát. Csak azt bánom, hogy valaki nem mesélt erről nekem korábban. Hamarabb megszabadulhattam volna a bántalmazásoktól és élvezhettem volna az életet. Egyensúlyba hoztam energiáimat és élvezem az életet, ahogy minden megy, mint a karikacsapás. Mindezt egy egyszerű feng shui karkötő viselésével értem el, és te is megteheted ugyanezt. Nincs mit veszítened, esetleg a negatív energiáidat és a balszerencsédet.

A videókat egyébként itt és itt meg lehet nézni. Szerencsére valaki kimentette, és feltöltötte őket. Ez azért fontos, mert alapvetően ezek hirdetésként jelennek meg a YouTube felületén, azaz alap esetben csak akkor találkozik velük az ember, ha éppen egy megnézni kívánt videó előtt hirdetésként pont ezek forognak.

Mi ezzel a baj?

 Azért hogy tisztábban lássunk a „feng shui fekete obszidián karkötőt” hirdető videók kapcsán, a felvételeket elküldtük véleményezésre egyrészt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ), illetve a Gazdasági Versenyhivatalnak. A FEOSZ részéről Baranovszky György, a szervezet ügyvezető elnöke arról beszélt lapunknak, hogy bár korábban ő még nem találkozott ezekkel a hirdetésekkel, de látva azokat, természetesen átverésről van szó, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a hirdető cég – mondta el a Pénzcentrumnak a jogász szakember. A FEOSZ elnöke részleteiben is elemezte lapunknak a videókat, mint mondta, „ezek egyértelműen olyan reklámok, amik burkoltan valós információként próbálnak feltüntetni valami olyat, ami nem igaz”. A reklám az ügyvezető elnök szerint egyértelműen arra apellál, hogyha valaki megveszi a szóban forgó karkötőket, akkor meg fog gyógyulni, gazdag lesz, rendben lesz az élete. Baranovszky György szerint a reklámok egyértelműen kimerítik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat jogi tényállását, amiért a hirdető céggel szemben hatósági eljárás indítható.

Feltéve persze, ha a hatóság észleli ezeket a hirdetéseket. A szakértő szerint az eljáró hatóság vagy a jogszabályban meghatározott fogyasztóvédelmi hatóságok, azaz a kormányhivatalok, vagy pedig a Gazdasági Versenyhivatal lehetnek.

Baranovszky György azt is elmondta a Pénzcentrumnak, ha eddig más még nem tette volna meg, akkor a FEOSZ mindenképpen bejelentést tesz az ügyben az illetékes hatóságok felé még idén.

Az ügyvezető szakember lapunknak beszélt arról is, hogy az ilyesféle átverések nem új keletűek. Sőt, ezek a hirdetések csak azért létezhetnek, mert sokan elhiszik a bennük foglaltakat, és rendelnek a termékekből. Ezek a reklámok pedig azért sikeresek, mert a legelesettebbeket, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket célozzák, és próbálják őket vásárlásra csábítani.

Sokan egy nagyon jól felépített promóciót látnnak ebben a videóban, betegek vagy anyagi gondjaik vannak, és egy nagyon könnyű megoldással, viszonylag elérhető áron kínálnak nekik valami olyat, ami hamar kihúzhatná őket a csávából. Sokan sajnos bedőlnek ennek, ezért van szükség nagyon napjainkban a fogyasztóvédelemi intézményrendszer megerősítésére – vallja az újabb esetet látva a FEOSZ ügyvezető elnöke.

Hogyan kerülhet ki ilyen hirdetés a nagyközönség elé?

Ha valaki utána keres a témának, rengeteg fórumon, közösségi hálós csoportban, de még YouTube reakció-videókban is sokan teszik fel azt a kérdést, hogy ilyen hirdetések egyáltalán hogy kerülhetnek a nagyközönség elé. Ennek oka egyfelől az, hogy a YouTube, mint hirdetői felület ezt nem szűrte ki, a másik pedig az, hogy a hatóságok sem. Közvetlenül tehát hiába találkozik egy ilyen hirdetéssel megannyi felhasználó, ha ezt senki nem jelenti a megfelelő hatóság felé, akkor a figyelem könnyen elkerülheti a problémát.

Baranovszky György szerint éppen ezért fontos, hogy vagy náluk, a FEOSZ-nál vagy az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályán megtörténjenek a bejelentések. A FEOSZ például éppen nem rég hozott létre egy tudatosfogyasztovedelem@gmail.com fiókot, ahová várják a lakossági bejelentéseket (bármilyen témában). Az új fórumról az ügyvezető azt mondta, a „jogosultságát jól mutatja, hogy rengeteg fogyasztói panasz érkezik hozzánk, olyanok is, amiket nem a mi feladatunk lenne kezelni, de bejelentésekkel, és a kapcsolati rendszerünk segítségével tudunk segíteni az embereknek.”

A fogyasztóvédelmi szakember szerint az is bonyolítja a helyzetet, hogyha a cég tisztességtelenül is jár el, attól még a vásárlóinak csak úgy nem köteles megtérítenie a hozzá befolyt vételárakat. Jogilag ugyanis a felek között létrejövő szerződést a vásárlónak kell megtámadnia bíróságon, és neki kell bizonyítania azt, hogy átverés áldozatává vált. Ezt pedig értelem szerűen a legtöbben nem vállalnák, egyfelől a kifizetett összeg nem biztos, hogy megéri a vesződséget, másfelől a hirdető cég is védekezhet azzal, hogy ők nem állítottak semmit, csak egy példát mutattak fel, ami akár igaz is lehet.

Egy szó, mint száz, az egyszer rászedett vásárlók, futhatnak a pénzük után, de valószínűleg a legtöbben már soha nem láthatják viszont a vételárat.

Baranovszky György éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, különösen fontos, hogy az információk még a vásárlás előtt eljussanak a potenciális vásárlókhoz, hogy azok józanul átgondolhassák, mire is akarnak valójában pénzt áldozni. Természetesen fogyasztóvédelmi szempontból pontosan az lenne a cél, hogy a megfelelő edukációval ellátva senki ne vásároljon semmit ilyesfajta minőségű, erősen tisztességtelen tűnő reklámok hatására.

Mit mond a Gazdasági Versenyhivatal?

 A GVH arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy az ügyben eddig hozzájuk nem érkezett jelzés vagy bejelentés. Ezen felül a hivatal azt is elmondta,

a GVH-nak nincs jogi lehetősége elvi állásfoglalást adni konkrét kereskedelmi gyakorlatokról, mivel a megalapozott megítélésük csak minden körülmény feltárása után, versenyfelügyeleti eljárásban lehetséges.

A versenyhivatal arról is beszámolt, hogy ők, a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelelenségét csak abban az esetben vizsgálják, ha az alkalmas arra, hogy érdemben befolyásolja a vállalkozások közötti piaci versenyt. Ha egy kereskedelmi gyakorlat vélhetően tisztességtelen (pl. megtévesztő a termék tulajdonságairól), a fogyasztóknak elsődlegesen a fogyasztóvédelmi hatóság felé érdemes jelezni. A Gazdasági Versenyhivatalhoz abban az esetben érdemes fordulni, ha ezen túlmenően a kereskedelmi gyakorlat érdemben érinti a versenyt: például a kifogásolt reklámgyakorlat kiterjedt, vagy közzétevőjének jelentős az árbevétele.

Bár nem a hatáskörébe tartozik, azért a GVH is kiadott már egy tájékoztatót arról, hogy a potenciális vásárlóknak mit érdemes végiggondolniuk, mielőtt online vásárolnának. Ebből pedig jelen esetre, terméktől függetlenül az javasolják, minden fogyasztóknak: mielőtt rendelnek valamit az internetről, győződjenek meg az eladó fél elérhetőségeiről (neve, székhelye, adószáma, elektronikus levelezési címe, további elérhetősége, például telefonszám vagy elektronikus bejelentőlap). Ezek ugyanis elengedhetetlenek, ha bármely okból szükséges a kapcsolatfelvétel, panaszügyintézés. Ezek feltüntetésének hiányában a fogyasztó nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem fogja tudni érvényesíteni fogyasztói jogait.

 Mik valójában ezek a feng shui fekete obszidián karkötők?

 Először is, az internet tele van olyan karkötőkkel, mint amilyenek a fentebb tárgyalt videókban is láthatók. Természetesen nem minden ilyen karkötőt próbálnak ilyen csinnadrattával eladni. Éppen ezért nem is meglepő, hogy szerencsehozó karkötőként akár már 700-800 forintért is beszerezhetőek ezek a csecsebecsék. Akinek tetszik egy ilyen karkötő az természetesen nyugodtan vásárolhat magának ilyet, a probléma nem ez, hanem az, ha valakik tisztességtelen módszerekkel arra akarják rávenni a gyanútlan vásárlókat, hogy súlyos tízezrekért vásároljon egy ilyen ékszert azért, hogy egészségesebbek, gazdagabbak, sikeresebbek legyenek.

Tovább böngészve az interneten, feng shui fekete obszidián elnevezésű szerencse-karkötőket találtunk 3-4 ezer forintért is, de van aki mindösszesen 200 forintért árulja a kínai bizsukat. Ez nem is meglepő, hiszen a magyar oldalakon megtalálható karkötőket, azok kísérteties mását kínai oldalakról 1 dollárért bárki megrendelheti magának. Sőt, olyan ázsiai hirdetőt is találtunk, aki mindössze 10 centért, azaz mindössze 32 (!) forintért árul egy ilyen karkötőt. Igaz, ott a csecsebecsék körül nincsenek átverős videós hirdetések.

Karkötőmustránk során természetesen megtaláltuk azt a hirdetőt is, aki a fentebb bemutatott videókat is jegyzi, azaz a videók végén ezekre a felületekre lehet átnavigálniuk a potenciális vásárlóknak. Itt egyből feltűnik az, hogy egy karkötő nem pár száz forintba, hanem alap áron 20 000 forintba kerül, ami akciósan 8 899 forintért lehet a vásárlóké. Természetesen a hirdető kiemeli, hogy az ő karkötője különlegesebb, mint az interneten máshol található pár száz forintos versenytársaik, ám az, hogy ez a különbség miből adódik, nem fellelhető. Annyit írnak erről: „A mi minőségünk messze a legjobb az interneten.”

A hirdetőnél érdemes azt is megfigyelni, hogy az oldala idegen nyelven is elérhető, azonban ott az „elégedett vásárlókhoz” tartozó fotók ugyanazok, mint a magyar oldalon, csak az értékeléseket lefordították, és azokat teljesen más nevű emberek szájába adták. Az oldalon való szörföléskor feltűnik az is, hogy a GVH által különösen is fontosnak nevezett cégadatok egyáltalán nem lelhetők fel a rendelést bonyolító felületen. Sőt, a „webshop” azt is írja, hogy amennyiben valaki vissza akarná küldeni a megrendelt karkötőt, mert az mégsem tetszik neki,e-mailen vegye fel a kapcsolatot a céggel, csakhogy e-mail cím nem található az oldalon.

Mit tudtunk meg a “varázslatos erejű” feng shui fekete obszidián karkötőről?

 Először is azt, hogy ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az nem az. Másodszor, hogy a fogyasztóvédelem egyértelműen mindenkit óva int attól, hogy ilyen jellegű videóknak, legyen szó bármilyen konkrét termékről, bedőljenek a vásárlók. Egyfelől drága mulatság lehet, másfelől, ha már megtörtént a baj, nevezetesen a tranzakció, akkor a vételárat már csak nagyon nehezen vagy leginkább sehogy nem lehet visszaszerezni.

Azt is érdemes megjegyezni, ha valakinek tetszenek az ehhez hasonló karkötők, akkor kutasson a neten, találjon egy megfelelő ár/érték arányú terméket, és azt vásárolja meg. Csak azért tehát senki ne válassza a szuperdrága portékát, mert arról igencsak véleményezhető, a FEOSZ szerint teljesen tisztességtelen reklám állítja, hogy megéri a pénzét, sőt az egész életet jobbá varázsolja. Azt pedig senkinek sem javasolt elhinnie, hogy bármilyen ékszer vagy bármilyen csodabogyó képes lehet arra, hogy nagyon összetett, emberi problémákat, élethelyzeteket egy csapásra megoldjon.ál

Ilyen mágikus erő ugyanis nem létezik, ezt csupán arra találták ki egyesek, hogy másokat rászedve, a hiszékeny emberektől pénzt csikarjanak ki.

0 hozzászólás