Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva.

Felcsörgettem a Jocót, hogy röviden elmeséljem neki a legutóbbi esetem. Üdvözlés után máris belevágtam.

• Csak pár percem van, Jocó. De jó a sztori. Képzeld, a minap elkísértem a nejem vásárolni, kalapgumit akart venni maszkhoz. Beléptünk egy boltba, de engem kitessékelt a pult mögött álló, szúrós szemű eladó. Mivel, hogy kicsi a bolt, egy vásárló lehet benn. Először be akartam küzdeni magam, de meggondoltam és visszaléptem. A kirakatot bámultam, tele volt fonallal, cérnával, szalaggal, meg ezer miegyébbel. Pár pillanat múlva vagy két méterre megállt mögöttem egy fiatalasszony. Mondtam neki: „Nyugodtan menjen az ajtóhoz, én csak a feleségemre várok. Zsebkendőnyi a bolt, egy vevő lehet benn.” Erre ő: „Látom, a fonalakat nézegeti.” Gondoltam, biztosan egy kis beszélgetésre vágyik, el akarja ütni a várakozási időt. Hát, akkor provokálom egy kicsit. Lássuk, mit lép erre? „A hímzőfonalakban gyönyörködöm, a vírusinvázió alatt elkezdtem hímezni.” Azonnal jött a válasz. „Látom maga nem csak hímezni, de hámozni is tud.” Mosolygott a szeme. Hűha! Milyen talpraesett asszonyág és még éles a nyelve is! – villant át az agyamon. De ezt nem hagyhatom ennyiben. A taktikám: Először elaltatni az éberségét, utána váratlanul témát váltani, majd lecsapni. És imígyen folytattam: „Tudja, az elején lassan ment, de mára, a tizenötödik vázaalátét után már szépséges darabokat készítek. Lehet, hogy majd egyszer, ha lehet, eladom őket, itt a sarkon és meggazdagszom. De maga, csak nem szövetet akar venni maszkhoz?” Váltottam témát. Erre a szeméből a mosoly eltűnt és így válaszolt: „De igen, honnan tudja?” Ezt hagytam elsurranni a fülem mellett és így folytattam. „Ha megengedi, adok egy szerény tanácsot. Vásárláskor kérje el a szövet minőségtanúsítását és a kezelési útmutatóját az eladótól.” Láttam, hogy erre a szeme kikerekedett – váratlan volt a megjegyzésem. Ekkor már tudtam, hogy nyerésre állok. Azonnal folytattam: „Tudja, a helyzet az, hogy a vírusok úgy száz nanométer körüli nagyságúak a tüskéikkel együtt – erre még nagyobbra nyitotta a szemét. „De ők nem csak úgy röpdösnek a levegőben, hanem mikro cseppecskéken furikáznak óriási sebességgel, sokszor 200 kilométer per órával. Ezért fontos, hogy milyen a maszk szövete. Fontos, milyen a fonal sűrűsége, a sodrat száma. Ha túl nagy a sodrat, kötve vannak az elemi szálak és nem elég kicsik a rések. Ha túl kicsi a fonalsűrűség, a helyzet ugyanaz. Ha túl kicsi a sodrat, rövid időn belül csúnya lesz a maszk. Az sem mindegy, hogy miből van a szövet, kifőzhető-e vagy sem.” Látszott, hogy túl sok neki az információ, de több időm már nem maradt az előadás folytatására, mert kilépett az ajtón a feleségem. Elköszöntem tőle, sikeres válogatást kívánva. A nejem megkérdezte: „Ki volt az a nő, akivel beszélgettél?” Mire én: „Nem tudom, de elláttam tanáccsal.” Elmeséltem az egész sztorit, mire elnevetette magát, tudta, ilyenre mindig képes vagyok. – A Jocó erre megjegyezte.
• Hogy veled mi minden nem történik! – De lekevertem az induló beszélgetést, mert mennem kellett.

Menet közben eszembe jutott a fiatalasszony. Milyen bizonytalanul, tétován indult el a bolt felé, gondolom, közben dolgozta fel a hallottakat. Hogy elkérte-e a tanácsolt papírokat az eladótól, már sose tudom meg. Aztán eszembe jutott az is, hogy hát még a Jocó sem gondolta volna, hogy ilyen tréfát űzök egy ismeretlen fiatalasszonnyal. Vagy talán ironikus voltam? Nem én, az bizony nem akartam lenni. Soha.