Oldal kiválasztása

Hát még a Jocó sem gondolta volna… (2)

2021. 01. 17. | Hírek

Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva.
A minap felhívott és az első szavak után rögtön tudtam, hogy dühös. Na, de mi billenthette ki a nyugalmából? Kíváncsian hallgattam a történetét.

– Képzeld, a minap meglátogatott egy külföldi rokonom. Fiatal srác, szeret hozzánk járni. Itt volt dolga, és megkért, menjek el vele vidékre is. Kalocsára megérkezvén mondta, kivesz egy kis pénzt az ATM-ből, nincs nála egy forint sem. Elkísértem. Bedugta a kártyát a masinába. Az elkezdett csattogni, zakatolni, mint egy mozdony. Néztünk egy nagyot.
– Te Jocó, már látom, itt probléma lesz. Én ugyan sosem intéznék veled semmit, vonzod a bajt. – Mondtam, de ezt átugrotta és folytatta.
– Mindjárt jött is a masinából az info. Kiírta, hogy ellenőrzés, karbantartás és villogott, mint egy játékgép. A zakatolás meg maradt. Majd új képernyő, telepíti a Windows NT-t, meg más spéci szoftvereket. Mintegy tíz perc után elhallgatott. A kártya meg sehol. Vártunk még egy darabig, hátha mégis kiköpi, mint egy zsetont.
– Gondolom, megriadt a rokon srác, se pénz, se kártya. – Vágtam közbe. Jocó erre már reagált.
– Ugyan, ő is nyugis, mint a mai fiatalok. Mereven figyeltük a történéseket, láttuk, baj van. Előkaptuk a mobilokat, felváltva csöngettük a masináról lelesett számokat, de csak a szokásos gépi hang jött. Vagy fél órát bírtuk, majd irány a bank helyi fiókja, mert, hogy övék volt a csodamasina. Ott megpróbáltak lerázni a „nem mi üzemeltetjük a gépet” szöveggel.
– Jocó, téged lerázni? Ugyan. – Tettem alá a lovat.
– Az nem megy. Elmagyaráztam a bankos legénynek, hogy mi kié, és végül pedig, hol a felelősség. Látszott, hogy intenzíven dolgozza fel az új információt, majd bíztatásomra tanácskozott egyet a főnökével. Utána vagy fél órát küzdött a telefonnal. Férfiasan, de sikertelenül. Először azt hittem, van egy titkos száma, de kiderült, hogy ugyanazt hívogatta, mint mi. Ezután otthagytuk telefonnal a fülén, mondtam neki, telefonáljon, ha megtud valamit. Két óra múlva csörgött, hogy sikerült beszélni a masina kezelőivel. Onnan azt üzenték, mi hívjuk fel őket, és bemondta a számot is.
– És mit mondott a masinához értő cég? – Kérdeztem a lényegre.
– Képzeld! Mikor megnéztük, ugyanaz a szám volt, amivel már hárman küzdöttünk három órát. A kör bezárult. De azért próbálkoztunk még úton hazafelé – nehogy szó érje a ház elejét.
Még jól kitárgyaltuk azt, hogy vajon mit csinálna egy olyan külföldi, akinek nincs kéznél egy rokon. Ott állhatna az országút szélén benzin, kenyér és víz nélkül. Rágondolni is rossz.
Aztán még eszembe jutott az is, hogy hát még a Jocó sem gondolta volna, hogy milyen jó, ha csörög a zsebében egy-két krajcár is a bankkártya mellett. Persze a bankkártya használatára ezerrel bíztatnak, de. És itt ledöbbentem, talán még meg is álltam. Hogy a csodába lehet, hogy a rendszer még mindig a Windows NT-t használja, holott a gyártó már régen nem támogatja ezt a szoftvert. Ha tudnák ezt a hackerek, lenne nagy vigadalom – ott, náluk. Hm, lehet, új szoftverre a banknál nincs pénz, de palotára, reklámra, meg az ég tudja mire, igen.
Utána még egy kicsit ábrándoztam. Lehet, majd egyszer a bankok létrehoznak egy alapot, hogy a miattuk bajba jutottakat kisegítsék egy kis alamizsnával – persze kölcsönként, mert így dukál, a dukát az dukát, nem szórjuk szerteszét. Hm, ez már a mesék világa. Hova nem tévedtem. Vissza a földre! A valóság az, hogy az ül legjobban a pénzén, akinek sok van. Ez a pénz törvénye. Axióma. Megdönthetetlen, mint az, hogy a feldobott kő visszaesik a földre. És ha nem ugrasz el, a fejedre.

0 hozzászólás