English Magyar WAI

Hír olvasása

Félrevezeti a fogyasztókat a Ryanair a járattörlésekkel kapcsolatosan

2017-09-18 11:31:09

A legfontosabb kérdés az utasok szempontjából: Mit tehetnek, milyen jogaik vannak, minden káruk megtérül-e?

Sajnos a károk tekintetében azt kell mondanunk, hogy nem fog minden térülni, ugyanis aki kizárólag repülőjegyet vásárolt, és maga foglalta külön a szállást, bérelt autót, fizetett be egyéb programokat, ezeket a költségeket nem fogja visszakapni, ugyanis az úgynevezett következmény károk esetében a légifuvarozók kizárják kártérítési felelősségüket.

 

 

A jogok tekintetében a választ az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.) adja meg, mely a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szól.

 

Két alapvető lehetőség merül fel, egyrészt a jegy árának a vételi ár szerinti visszatérítése, melynek hét napon belül meg kell történnie. A Ryanair honlapján ehhez képest az olvasható, hogy 7 munkanapon belül fog ez megtörténni, mely tájékoztatás és eljárás ezáltal tisztességtelen és jogszabálysértő.

 

Másrészt az átfoglalás lehetősége összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomáshoz a legkorábbi alkalommal; vagy esetleg egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az ülőhelyek rendelkezésre állásától függően.

 

Az egyéb költségek tekintetében az utasoknak díjmentesen a következőket kell felajánlani: a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket; szállodai elhelyezést, ha egy vagy több éjszakás ott tartózkodás szükséges, vagy ha az utazónak a szándékaihoz képest tovább kell ott tartózkodnia; szállítást a repülőtér és a szálláshely (hotel vagy egyéb) között. Az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését is fel kell ajánlani. Amennyiben egy várost vagy régiót több repülőtér szolgál ki, és az utasnak a helyfoglaláshoz képest egy alternatív repülőtérre induló légijáratot ajánlanak fel, akkor a Ryanairt terheli az utas átszállításának a költsége az alternatív repülőtérről arra a repülőtérre, amelyre a jegyet váltották.

 

Ha ezekez a légifuvarozó mégsem ajánlja fel, akkor utólag köteles megtéríteni az indokoltan felmerülő, számlával igazolt költségeket.

 

Ezen kívül az utasok mérlegelés nélkül kártalanításra is jogosultak, melynek összege attól függ, hogy milyen távolságra utaztak volna.250 EUR minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra; 400 EUR minden 1500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra; 600 EUR-t minden, az előzőekbe nem sorolható repülőútra.

 

Abban az esetben nem jár kártalanítás, ha időben kapott tájékoztatást az utas a járat törléséről: azaz,

-ha a menetrend szerinti indulási időpont előtt legalább két héttel tájékoztatták az utast a járat törléséről,

-vagy két héttel és legkésőbb hét nappal tájékoztatták az utast a járat törléséről és átfoglalást ajánlottak számára, lehetővé téve, hogy legfeljebb a menetrend szerinti indulás időpontja előtt két órával korábban induljon és végső célállomást a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb négy órás késéssel érje el,

 

-vagy hét napon belül tájékoztatták a járat törléséről, és átfoglalást ajánlottak számára, lehetővé téve, hogy legfeljebb egy órával a menetrend szerinti indulás időpontja előtt induljon, és végső célállomást a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb két órás késéssel érje el.