English Magyar WAI

Hír olvasása

A Facebook (szinte) mindent tud a felhasználókról, járjanak el körültekintéssel a fogyasztók!

2017-08-01 08:08:48

Ma már bárki hirdethet akár néhány ezer forintért is a Facebook-on, és cserébe fogyasztók százezreit, millióit érheti el célzottan. A közösségi oldal ugyanis folyamatosan összesíti az adatokat a felhasználókról, legyen szó például életkorukról, nemükről, tartózkodási helyükről, bármilyen bejegyzés kedveléséről, megosztásáról. Ugyanez igaz a Facebook-on kívül megnézett weboldalakra is. Ezek alapján pedig automatikusan különböző típusokba sorolja a fogyasztókat, hogy mely területek iránt érdeklődnek és e kategóriák közül a hirdetők kedvük szerint válogathatnak, hogy milyen érdeklődésű felhasználók előtt jelenjen meg az adott hirdetés. Tény, hogy a hirdető a hirdetési felületén nem látja azok nevét, akik előtt a hirdetése megjelent, hanem például csak az elért fogyasztók számát (ekkor nem alkalmasak még személyazonosításra az információk). Azonban, ha a fogyasztó közvetlenül is reagál a hirdetésre, például „kedveli”, vagy a Facebook-on felveszi a kapcsolatot, üzenetet küld a reklámra hivatkozva a vállalkozásnak, úgy akarata ellenére és tudtán kívül különleges, bizalmas információkat oszthat meg a hirdetővel.

 

Ennek az az oka, hogy a Facebook egy sor, előre beállított olyan „érdeklődési kört” is tartalmaz, amelyek között helyet kapott például a: „cukorbetegség”, „jelzálogkölcsönök”, „bonyolult családi állapot” és a sort még folytatni lehetne ilyen és ehhez hasonló példákkal. Az egyes felhasználók internetezési szokásait elemezve akár a fenti vagy más „érdeklődési köröket” rendeli hozzá az egyes fogyasztókhoz, így besorolva őket. A hirdetők pedig megadhatják saját kezűleg a közösségi oldalon, hogy egy-egy hirdetésüket mely „érdeklődési körrel” rendelkező fogyasztók lássák. Beállíthatnak mindössze egy kategóriát, de akár azt is, hogy csak olyanokat jelenítsenek meg, akik egyszerre több, megadott kategória iránt érdeklődtek a Facebook szerint. Sőt, arra is van módjuk, hogy bizonyos érdeklődési területtel rendelkező fogyasztókat kizárjanak a megcélzott potenciális vásárlók köréből. 

 

Mindez a hirdető vállalkozásoknak kiváló lehetőség, azonban a fogyasztók szempontjából - rossz kezekben - akár súlyos visszaélésekre vezethet adataikra nézve. A holland „Consumentenbond” fogyasztóvédelmi szervezet vizsgálata egyértelműen erre a megállapításra jutott és megdöbbentő eredményekkel zárult. Ez alapján a fogyasztók nem rendelkeznek teljes körű információkkal és a kellő tudatossággal adataik kezeléséről, átadásáról. 

 

A teszt során videóüzenetet hirdettek meg a Facebook-on és kérték a fogyasztókat, hogy egy „jelzálogkölcsönnel” kapcsolatos felmérés elkészítésében működjenek közre. Mindeközben hirdetőként az érdeklődési köröknél nem csak azon fogyasztók körét választották ki a kulcsszavaknál, akik a „jelzálogkölcsön” iránt valamilyen módon érdeklődtek már, hanem felettek oda egy olyan kulcsszót is, amely egy betegség megnevezése volt. Miután a fogyasztók válaszoltak az üzenetre – immár a nevükkel –, a szervezet felvette velük a kapcsolatot, tudták-e, hogy a megnevezett pénzügyi termék mellett az adott betegséget megnevező kulcsszó is helyet kapott a Facebook által megadott érdeklődési területeik között. Nem egy esetben kiderült, hogy az érintett felhasználó családjában vagy ismerősi körében ténylegesen előfordult a betegség vagy éppen haláleset is. Ezzel együtt sokan megdöbbentek és sérelmezték a Facebook gyakorlatát és többen elmondták, hogy „legalább engedélyt kellett volna kérniük tőlem az adatokhoz”. 

 

Ugyanerre az eredményre jutott a Consumentenbond, amikor csupán az „élet- és egészbiztosításokkal” kapcsolatos felmérés elkészítéséhez kért segítséget a fogyasztóktól a fizetett hirdetés során közzétett videóüzenetben, azonban a hirdetési „érdeklődési körök” között megadta a „krónikus betegségek” kategóriát is. Mikor a jelentkező fogyasztókat tájékoztatták, hogy a Facebook milyen érdeklődési kört állított be számukra automatikusan az internetezési szokások alapján és tudtak-e erről, többen felháborodtak, hiszen nem egy közülük tényleg krónikus betegségben szenvedett.

 

Kevésbé közismert szintén, hogy a közösségi oldal egy informatikai megoldásnak („Facebook Pixel”) köszönhetően még akkor is adatokat gyűjt a felhasználókról, ha nincsenek bejelentkezve a szolgáltatásba. A weblapokba ezt a modult beépítik, ez szabad szemmel nem látható. Azonban, ha felkeresi a fogyasztó az adott oldalt, olyan, mintha magát a Facebook-ot látogatta volna meg. A számítógépen ugyanis egy kisméretű file (cookie: úgynevezett „sütik”) gyűjti ezeket az információkat, amelyeket a Facebook meg tud nyitni. Lehetőség van egyébként az egyes internetes böngészőkben ezeknek is a letiltására.

 

Nem árt azt sem tudniuk a fogyasztóknak, hogy a Facebook a hirdető vállalkozásoknak lehetőséget teremt a már meglévő ügyfélkörük adatainak feltöltésére, a közösségi oldal pedig a kivonatolt adatokat egybeveti és megfelelteti a regisztrált fogyasztók körével. Ugyanakkor ez a gyakorlat akár jogszabálysértő is lehet, amennyiben a felhasználók az adataik e célból történő kezeléséhez nem járultak hozzá. A holland fogyasztói szervezet egyébként a Facebook szóvivőjét is megszólaltatta a témában, aki elmondta, hogy a hirdetéseknél létezik egy olyan gomb („Miért látom ezt?”), amelyre kattintással tájékoztatást kaphat a fogyasztó a megjelenítés okáról. Azonban ez közel sem egy tételes listát tartalmaz és mindössze két kiválasztási kategóriát jelenít meg az összes szóba jöhető ok közül. Jóllehet tehát, van olyan funkció, amellyel megtekinthető, hogy miért látja a fogyasztó az adott hirdetést, ugyanakkor az nem tartalmazza egyszerre az összes szóba jöhet okot (minden, a vállalkozás által előre beállított érdeklődési kört), és a fogyasztó számára érzékeny információk, érdeklődési területek rejtve maradhatnak.

 

Kellő fogyasztói tudatosság szükséges az esetleges visszaélések megelőzése érdekében!  A fentiek elkerülhetőek azzal, ha a fogyasztók tudatos magatartást tanúsítanak és módosítják adatlapjukon a hirdetési beállításaikat, a minimálisra korlátozzák a róluk gyűjthető adatok körét, eltávolítják a beállított kategóriákat, letiltják a szolgáltatói helymeghatározás lehetőségét. Léteznek emellett úgynevezett „adblocker” alkalmazások, amelyek segítségével az is letiltható, hogy a közösségi oldalról történt kijelentkezést követően történjen az adatgyűjtés. Érdemes egyúttal mellőzni az egyes, megjelenített hirdetésekre történő közvetlen válaszadást vagy üzenetküldést is.

 

Szövetségünk felhívja a fogyasztók figyelmét a Facebook és más közösségi oldalak felelősségteljes használatának fontosságára és bizalmas adataik védelmére, hiszen a világhálón azokat bárki megismerheti, ha nem kellően elővigyázatosak! Az internet világában ez nem nélkülözhető. Az oldalak használata megkötött szerződésnek minősül, jogokkal, kötelezettségekkel – és bárki által megismerhető, nyilvános adatkezelési szabályzatokkal, amelyek kiterjednek az adatok felhasználásának módjára és körére.